Szervezett zaklatás - alvásparalízis
"Hipnózis. Régebben fel lehetett venni diktafonra miket művelnek az emberrel álmában, és visszahallgatni. Közvetlen a fejed mellé kell rakni, bár ki tudják kapcsolni. Ajánlom figyelembe dr. Drábik János írásait és beszámolóit a neten. Tudatmódosítás, az agy megerőszakolása c. könyvét.
A videó alá írta valaki ezt a kommentet. Valószínűleg egy célszemély.
A célszemélyek valójában kísérleti alanyok, akiken az új egészségügyi- és haditecgnológiát tesztelik. Mivel a kínzásnak minősülő tesztelések folyamán megtapasztalják, mire képesek az új eszközökkel, felismerik másokon is a tüneteket.
Mert nem csak célszemélyeken tesztelik e technológiát. A lakosság jó nagy része megtapasztalta már, milyen, mikor célba veszik. Persze, mivel soha sem hallottak e technikáról, nem értik, mi történik velük. Az orvosi technika betegségeket idéz elő, melyek természetesnek tűnnek, a katonai pedig annyira ijesztő, hogy paranormálisnak hiszik az emberek.
Az alvásparalízist a CIA fejlesztette ki, akárcsak az MK-Ultrát is. A távoli idegi megfigyelés is ehhez hasonló lehet, vagy lehet, hogy ugyanaz.
A lényeg: biohekkerek lemásolják az agy lenyomatát, és ezután besugárzással ponosan tudják, hová célozzanak különböző hatások elérésére. Mint a béka boncolásakor, ha eltaláljuk az ideget, megrándul a lába. Valahogy így képzelem a távolból történő idegi megfigyelést is.
De azt is olvastam, hogy újfajta mikrocsipeket juttatnak az orron keresztül az agyba, és abba küldik a jelet mobiladókról vagy egyéb eszközökről. Valószínűleg nagyon sok emberrel csinálják, akik nem tudják mire vélni, hogy hirtelen hangokat hallanak, moziszerű filmeket látnak, és rémületükben a pszichiátrián keresnek gyógyulást. Amit nem tudnak, hogy pont onnan küldik a jelet a fejükbe. Így hát megkapják a paranoid skizofrén diagnózist, és szedik a gyógyszert technológia ellen. Persze, mind hatástalan, hiszen a jelet továbbra is közvetítik a fejükbe.
Az alvásparalízis a mesterséges álom egy fajtája. Ám, míg a mesterséges álom egyszerű álomnak is tűnhet, az alvásparalízis minden esetben nagyon valósághű, és az áldozat úgy érzi, hogy mindvégig ébren volt.
Ezt a módszert a CIA bevetette foglyok ellen, Nagyon sok haláleset volt, ezért hivatalosan nem folytatták e kísérleteket.
A Rémálom az Elm utcában című film erről a jelenségről szól, vagyis valóban megtörtént eseményeket vett alapul a rendező.
Hogy pontosan hogyan idézik elő, nem tudom. Talán random választják ki az embereket, és a mai technológia lehetővé teszi, hogy bárkit megfigyeljenek. Mert azt mondanom sem kell, hogy míg az alvásparalízis tart, egy rejtett kis irodából többen figyelemmel kísérik az eseményeket. Látják valós időben az álmodót és az álmát is.
Sokan leíták tapasztalataikat kiemelek néhányat.
Természetesen paranormálisnak gondolja az eseményeket, hiszen honnan tudhatná, hogy emberek teszik ezt vele. Az eszközök titkosak, hadititok a létezésük, ezért esélyük sincs megtudni az igazságot.
Tapasztalataim:
Egy alkalommal a lábamnál fogva lógattak lefelé. Nagyon ijesztő és valós volt. De mikor felébredtem, betakarva feküdtem ugyanabban a helyzetben, ahogyan elaludtam.
Ehhez hasonló, amikor kirántják a lábam alólam. Úgy tűnik, hogy hátraesek. Erre szoktam felriadni.
Utolsó eset: a párnát rángatták a fejem alatt. Ekkor már tudtam, hogy mi történik. De hiába, nem tudtam felébredni. Végül sírva fakadtam.
Legrégebbi emlékem:
Ez félig-meddig alvásparalízis és mesterséges álom egyvelege lehetett. Sokáig igaznak hittem, mint a legtöbb ember, aki hasonlót élt át.
Az egyetemi éveim alatt történt. A lakótársnőmnek meghalt a vőlegénye, aki sokat foglalkozott miszticizmussal. Nem ismertem, soha sem láttam, mert közben külföldre ment. A lakótársamnak egyszer tréfából azt mondta, hogy halála után felkeresi, és elmondja neki, milyen a tűlvilág.
Halála után néhány hétre arra ébredtem, hogy valaki áll az ágyam mellett. Kiskoromtól rettegek a sötéttől, azonnal ugrottam volna felkapcsolni a villanyt. És ekkor, mint a horror filmekben lefogta a kezem! De hozzám sem ért, mégis leszorította a kezem. Persze, sikoltoztam torkom szakadtából, pedig a filmekben mindig haragudtam az ilyenekre. Nagyon félelmetes volt.
Végül mégis abbahagytam, mert beszélt hozzám. Sajnos, nem emlékszem, mit mondott, de arra igen, hogy azt mondta, valami borzasztó fog velem történni. Erre újra rákezdtem volna a sikoltozást, de hirtelen megnyílt a szobám fala, barlangszerűre változott, és különböző lények jelentek meg. Nagyon hasonlítottak a kis szürkékre, de ezek zömökebbek és arányosabbak voltak (nem volt nagyobb a fejük a testüknél, mint ahogyan ábrázolni szokták őket). A színűkön is meglepődtem, soha sem láttam ilyen színt, nem tudnám leírni, milyenek is voltak valójában. Mindenesetre nagyon erősek, katonákra emlékeztettek, lándzsaszerű eszköz volt náluk. Egy sokkal magasabb főnök volt velük, mintha a parancsnokuk lett volna. Hüllőszerű, de mégis emberként hatott. Elkapták a mellettem álló alakot, és elhurcolták. Ebben a pillanatban, amint felszabadult a kezem, ugrottam felkapcsolni a villanyt. A néhány másodperc alatt amíg végignéztem, ahogyan elhurcolják a barlang nyílásához, iszonyúan megsajnáltam, habár pár másodperccel előtte még rettegtem tőle.
Hirtelen eltűnt minden az emlékeimmel együtt. Mintha törölték volna, de csak azt, amit az árny mondott. Mert az arcát nem láttam, vagy azt az emléket is törölték.
Az egészből csak arra emlékszem, hogy azt mondta, valami rossz fog történni velem. Szerintem azt is elmondta, hogy mi, de törölték az emlékeimet.
Pedig közben rám se néztek. Sem a katonák, sem a parancsnokuk. Nem én voltam a célszemély.
Másnap a lakótársnőm, akivel habár egy helyen, de külön szobában laktam, azzal jött, hogy meglátogatta az éjjel Laci. Kértem egy fényképet róla. Habár nem láttam az arcát, mégis azonnal tudtam, hogy ő volt. Elmeséltem, mit álmodtam. Erre, mintha a világ legtermészetesebb eseménye lett volna, azt mondta, hogy igen, mesélt neki rólam, és meg szeretett volna ismerni. Hát, eljött.
Ez az eset, amelyről a mai napig nem tudom, hogy csak egy rossz álom volt, vagy mesterségesen közvetítettek egy filmet mindkettőnknek.
Vagy...
Az álmokkal való manipulálás egyik fajtája az előző életekre való "visszaemlékezés". Nekem két ilyen mesterséges álmot küldtek, melyek olyanok voltak, mint a filmek, csak éppen én voltam a főszereplő.
Az első álmomban egy postakocsiban utaztam a férjemmel és a kisfiammal. Talán Angliából érkezhettem a kontinensre, de ez nem biztos, homályos az emlék. A postakocsit barbár harcosok támadták meg. A férjemet a folyóba nyilazták, engem és a fiamat elraboltak. Egy barbár harcos kunyhójában éltem ezután életem végéig láncra verve. A fiamból harcost képeztek, nyilazni, lovagolni tanították.
Folyamatos bántalmazásokra és szökési kísérletekre emlékezem. Egyszer késsel támadtam a fogvatartómra, de hajlékony volt a penge, nevetve csavarta ki a kezemből. Büntetésből valamilyen verembe zárt, volt, hogy beletörtek a körmeim a fába, amint próbáltam menekülni.
Amikor a fiam már felserdült, tőle kértem segítséget. Ez a jelenet rázott meg legjobban. A fiam éppen indult ki a kunyhóból. A kérésemre azt válaszolta gyűlölködve, hogy miért nem halok már meg, csak szégyent hozok rá, mert emlékeztetem az embereket, hogy idegenek vagyunk köztük. Soha többé nem kértem tőle semmit.
A föld alatti veremben haltam meg. Nem emlékszem, hogyan.
A második mesterséges álmomban indiai herceg voltam. 15-16 éves lehettem. Rendelkeztem valamilyen képességekkel, de nem emlékszem pontosan, milyenekkel. A jelenet, amelyet vetítettek, a halálom napja volt. Egy könyvben lapoztam éppen, amikor odajött az egyik szolgám. Azt mondta, hogy fontos közlendői vannak. Nem igazán érdekelt, megvetettem ezt az embert. Árulónak tartottam.
De nem tágított. Egy vastag könyvet tett elém, mely arcképekkel volt teli. Azt állította, azokat mind én öltem meg. Nem válaszoltam semmit, mert egy uralkodó nem magyarázkodik a szolgáinak.
Indultam ki a teremből, amikor hirtelen 15-20 ember támadt rám, élükön az árulóval. Azt mondták, most megfizetek a sok ember haláláért. Egy nevet mondtak, de nem emlékszem pontosan. Viszont felháborodottan tiltakoztam, mondtam, hogy az nem az én nevem. De nem hitték el. Hasba szúrtak. Előbb az áruló, majd sorban mind. A többire nem emlékszem, csak a hatalmas gyűlöletre és igazságtalanságra, mely engem ért.
Ilyen gyűlöletet még soha sem éreztem, képtelen is lennék rá.
A tényleges alvásparalís élmények ezután kezdődtek. Eleinte nem emlékeztem semmire. Csak mind jobban féltem elaludni, mert éreztem, hogy álmomban valami rettenetes történik velem.
Két élményre emlékszem mindössze.
Az első: Arra lettem figyelmes, hogy valami átölel, és moccani sem tudok. Majd mintha kiragadta volna a lelkemet a testemből, és elrabolta volna. Arra eszméltem, hogy egy barlangban vagyok és torkom szakadtából sikoltozom. Egy lény elé vittek, aki nevetett rajtam. A nyelve villás volt, mint egy gyíké. Ezt onnan tudom, hogy megnyalta az arcom. Szinte félájult voltam a rémülettől. Beszélt is hozzám...
A barlangban egy férfit láttam bolyongani tébolyult tekintettel. A fal mélyedésében pedig egy nőt az üreghez láncolva. A tekintette szinte megbénított. Üres és reménytelen volt.
Hirtelen felébredtem.
A második álmom ugyanígy kezdődött. Éreztem, hogy megragadnak és mozdulni sem tudok. És azt is éreztem, hogy ha most magával visz, nem térek többé vissza.
Ekkor hirtelen két fehér ruhás alak jelent meg. Úgy tűnt, mintha a falban állnának, vagy lebegnének. A fal láthatatlanná vált.
Eszembe jutottak a történetek a jelenésekről. Sokan osztották meg tapasztalataikat, hogy szentek, angyalok jelentek meg álmukban. Azt is elmondták, hogy ilyenkor határtalan nyugalmat és békességet, szeretetet éreztek. Le is festették látomásaikat. Köntösben, mezítláb stb.
Az tűnt fel először, hogy ezek ketten vannak. És egyik sem mezítáb. A ruházatuk olyan, mint a Holdat "megjárt" űrhajósoké. Csizmában voltak, és fejükön is volt sisak, de az üveg rajta koromfekete. Nem lehetett látni az arcukat. És a hátukon sem volt a táska.
Ami az érzelmeket illeti, teljesen közönyösek voltak. Mintha egy feladatot teljesítettek volna.
Kiemeltek a fogvatartóm karjai közül, de úgy, hogy hozzám sem értek. Mégis azt éreztem, hogy fogják a kezem és húznak. Felemelkedtem az ágyról, úgy hogy egyik kezemmel sem támaszkodtam meg. És felébredtem.
Életemben nem féltem ennyire.
Azt még fontosnak találom leírni, hogy amíg tartott az alvásparalízises időszak, folyamatosan recsegtek-ropogtak a bútoraim. Télen-nyáron. Az is megtörtént, hogy felém közeledett a hang. Előbb megroppant az ablak, majd az íróasztal, végül az ágy, amelyen ültem. Persze, ijedten ugrottam ki az ágyból.
Az utolsó alvásparalízis után mindez megszűnt.
Megkezdődött a technológiai zaklatás következő szakasza. Amikor már azt akarták, hogy tudjam.
Az első jelek különböző akusztikai jelenségek voltak. Hangot képesek irányítani fókuszáltan bárhová. Bármilyen hangot.
Majd tudomásomra adták, hogy mesterségesen okozták a különös álmaimat. Ezt szintén mesterséges álommal csinálták. Délután kényszerített alvás közben hirtelen zenét hallottam. Nyilvánvaló volt, hogy tényleg szól a zene valahol. (Mellesleg, hihetetlenül ócska zene.) Majd vetkőzésre kényszerítettek... Erről többet nem írok.
Arra ébredtem, hogy valami robbant a szobámban. Mintha az ablakot robbantották volna be. Eszembe jutott, hogy régebben a hadi repülők, rakéták esetében volt ilyen robaj, amikor áttörték a hangsebességet. Ahhoz hasonlított.
Ekkor már tudtam.
A videó alá írta valaki ezt a kommentet. Valószínűleg egy célszemély.
A célszemélyek valójában kísérleti alanyok, akiken az új egészségügyi- és haditecgnológiát tesztelik. Mivel a kínzásnak minősülő tesztelések folyamán megtapasztalják, mire képesek az új eszközökkel, felismerik másokon is a tüneteket.
Mert nem csak célszemélyeken tesztelik e technológiát. A lakosság jó nagy része megtapasztalta már, milyen, mikor célba veszik. Persze, mivel soha sem hallottak e technikáról, nem értik, mi történik velük. Az orvosi technika betegségeket idéz elő, melyek természetesnek tűnnek, a katonai pedig annyira ijesztő, hogy paranormálisnak hiszik az emberek.
Az alvásparalízist a CIA fejlesztette ki, akárcsak az MK-Ultrát is. A távoli idegi megfigyelés is ehhez hasonló lehet, vagy lehet, hogy ugyanaz.
A lényeg: biohekkerek lemásolják az agy lenyomatát, és ezután besugárzással ponosan tudják, hová célozzanak különböző hatások elérésére. Mint a béka boncolásakor, ha eltaláljuk az ideget, megrándul a lába. Valahogy így képzelem a távolból történő idegi megfigyelést is.
De azt is olvastam, hogy újfajta mikrocsipeket juttatnak az orron keresztül az agyba, és abba küldik a jelet mobiladókról vagy egyéb eszközökről. Valószínűleg nagyon sok emberrel csinálják, akik nem tudják mire vélni, hogy hirtelen hangokat hallanak, moziszerű filmeket látnak, és rémületükben a pszichiátrián keresnek gyógyulást. Amit nem tudnak, hogy pont onnan küldik a jelet a fejükbe. Így hát megkapják a paranoid skizofrén diagnózist, és szedik a gyógyszert technológia ellen. Persze, mind hatástalan, hiszen a jelet továbbra is közvetítik a fejükbe.
Az alvásparalízis a mesterséges álom egy fajtája. Ám, míg a mesterséges álom egyszerű álomnak is tűnhet, az alvásparalízis minden esetben nagyon valósághű, és az áldozat úgy érzi, hogy mindvégig ébren volt.
Ezt a módszert a CIA bevetette foglyok ellen, Nagyon sok haláleset volt, ezért hivatalosan nem folytatták e kísérleteket.
A Rémálom az Elm utcában című film erről a jelenségről szól, vagyis valóban megtörtént eseményeket vett alapul a rendező.
Hogy pontosan hogyan idézik elő, nem tudom. Talán random választják ki az embereket, és a mai technológia lehetővé teszi, hogy bárkit megfigyeljenek. Mert azt mondanom sem kell, hogy míg az alvásparalízis tart, egy rejtett kis irodából többen figyelemmel kísérik az eseményeket. Látják valós időben az álmodót és az álmát is.
Sokan leíták tapasztalataikat kiemelek néhányat.
Természetesen paranormálisnak gondolja az eseményeket, hiszen honnan tudhatná, hogy emberek teszik ezt vele. Az eszközök titkosak, hadititok a létezésük, ezért esélyük sincs megtudni az igazságot.
Tapasztalataim:
Egy alkalommal a lábamnál fogva lógattak lefelé. Nagyon ijesztő és valós volt. De mikor felébredtem, betakarva feküdtem ugyanabban a helyzetben, ahogyan elaludtam.
Ehhez hasonló, amikor kirántják a lábam alólam. Úgy tűnik, hogy hátraesek. Erre szoktam felriadni.
Utolsó eset: a párnát rángatták a fejem alatt. Ekkor már tudtam, hogy mi történik. De hiába, nem tudtam felébredni. Végül sírva fakadtam.
Legrégebbi emlékem:
Ez félig-meddig alvásparalízis és mesterséges álom egyvelege lehetett. Sokáig igaznak hittem, mint a legtöbb ember, aki hasonlót élt át.
Az egyetemi éveim alatt történt. A lakótársnőmnek meghalt a vőlegénye, aki sokat foglalkozott miszticizmussal. Nem ismertem, soha sem láttam, mert közben külföldre ment. A lakótársamnak egyszer tréfából azt mondta, hogy halála után felkeresi, és elmondja neki, milyen a tűlvilág.
Halála után néhány hétre arra ébredtem, hogy valaki áll az ágyam mellett. Kiskoromtól rettegek a sötéttől, azonnal ugrottam volna felkapcsolni a villanyt. És ekkor, mint a horror filmekben lefogta a kezem! De hozzám sem ért, mégis leszorította a kezem. Persze, sikoltoztam torkom szakadtából, pedig a filmekben mindig haragudtam az ilyenekre. Nagyon félelmetes volt.
Végül mégis abbahagytam, mert beszélt hozzám. Sajnos, nem emlékszem, mit mondott, de arra igen, hogy azt mondta, valami borzasztó fog velem történni. Erre újra rákezdtem volna a sikoltozást, de hirtelen megnyílt a szobám fala, barlangszerűre változott, és különböző lények jelentek meg. Nagyon hasonlítottak a kis szürkékre, de ezek zömökebbek és arányosabbak voltak (nem volt nagyobb a fejük a testüknél, mint ahogyan ábrázolni szokták őket). A színűkön is meglepődtem, soha sem láttam ilyen színt, nem tudnám leírni, milyenek is voltak valójában. Mindenesetre nagyon erősek, katonákra emlékeztettek, lándzsaszerű eszköz volt náluk. Egy sokkal magasabb főnök volt velük, mintha a parancsnokuk lett volna. Hüllőszerű, de mégis emberként hatott. Elkapták a mellettem álló alakot, és elhurcolták. Ebben a pillanatban, amint felszabadult a kezem, ugrottam felkapcsolni a villanyt. A néhány másodperc alatt amíg végignéztem, ahogyan elhurcolják a barlang nyílásához, iszonyúan megsajnáltam, habár pár másodperccel előtte még rettegtem tőle.
Hirtelen eltűnt minden az emlékeimmel együtt. Mintha törölték volna, de csak azt, amit az árny mondott. Mert az arcát nem láttam, vagy azt az emléket is törölték.
Az egészből csak arra emlékszem, hogy azt mondta, valami rossz fog történni velem. Szerintem azt is elmondta, hogy mi, de törölték az emlékeimet.
Pedig közben rám se néztek. Sem a katonák, sem a parancsnokuk. Nem én voltam a célszemély.
Másnap a lakótársnőm, akivel habár egy helyen, de külön szobában laktam, azzal jött, hogy meglátogatta az éjjel Laci. Kértem egy fényképet róla. Habár nem láttam az arcát, mégis azonnal tudtam, hogy ő volt. Elmeséltem, mit álmodtam. Erre, mintha a világ legtermészetesebb eseménye lett volna, azt mondta, hogy igen, mesélt neki rólam, és meg szeretett volna ismerni. Hát, eljött.
Ez az eset, amelyről a mai napig nem tudom, hogy csak egy rossz álom volt, vagy mesterségesen közvetítettek egy filmet mindkettőnknek.
Vagy...
Az álmokkal való manipulálás egyik fajtája az előző életekre való "visszaemlékezés". Nekem két ilyen mesterséges álmot küldtek, melyek olyanok voltak, mint a filmek, csak éppen én voltam a főszereplő.
Az első álmomban egy postakocsiban utaztam a férjemmel és a kisfiammal. Talán Angliából érkezhettem a kontinensre, de ez nem biztos, homályos az emlék. A postakocsit barbár harcosok támadták meg. A férjemet a folyóba nyilazták, engem és a fiamat elraboltak. Egy barbár harcos kunyhójában éltem ezután életem végéig láncra verve. A fiamból harcost képeztek, nyilazni, lovagolni tanították.
Folyamatos bántalmazásokra és szökési kísérletekre emlékezem. Egyszer késsel támadtam a fogvatartómra, de hajlékony volt a penge, nevetve csavarta ki a kezemből. Büntetésből valamilyen verembe zárt, volt, hogy beletörtek a körmeim a fába, amint próbáltam menekülni.
Amikor a fiam már felserdült, tőle kértem segítséget. Ez a jelenet rázott meg legjobban. A fiam éppen indult ki a kunyhóból. A kérésemre azt válaszolta gyűlölködve, hogy miért nem halok már meg, csak szégyent hozok rá, mert emlékeztetem az embereket, hogy idegenek vagyunk köztük. Soha többé nem kértem tőle semmit.
A föld alatti veremben haltam meg. Nem emlékszem, hogyan.
A második mesterséges álmomban indiai herceg voltam. 15-16 éves lehettem. Rendelkeztem valamilyen képességekkel, de nem emlékszem pontosan, milyenekkel. A jelenet, amelyet vetítettek, a halálom napja volt. Egy könyvben lapoztam éppen, amikor odajött az egyik szolgám. Azt mondta, hogy fontos közlendői vannak. Nem igazán érdekelt, megvetettem ezt az embert. Árulónak tartottam.
De nem tágított. Egy vastag könyvet tett elém, mely arcképekkel volt teli. Azt állította, azokat mind én öltem meg. Nem válaszoltam semmit, mert egy uralkodó nem magyarázkodik a szolgáinak.
Indultam ki a teremből, amikor hirtelen 15-20 ember támadt rám, élükön az árulóval. Azt mondták, most megfizetek a sok ember haláláért. Egy nevet mondtak, de nem emlékszem pontosan. Viszont felháborodottan tiltakoztam, mondtam, hogy az nem az én nevem. De nem hitték el. Hasba szúrtak. Előbb az áruló, majd sorban mind. A többire nem emlékszem, csak a hatalmas gyűlöletre és igazságtalanságra, mely engem ért.
Ilyen gyűlöletet még soha sem éreztem, képtelen is lennék rá.
A tényleges alvásparalís élmények ezután kezdődtek. Eleinte nem emlékeztem semmire. Csak mind jobban féltem elaludni, mert éreztem, hogy álmomban valami rettenetes történik velem.
Két élményre emlékszem mindössze.
Az első: Arra lettem figyelmes, hogy valami átölel, és moccani sem tudok. Majd mintha kiragadta volna a lelkemet a testemből, és elrabolta volna. Arra eszméltem, hogy egy barlangban vagyok és torkom szakadtából sikoltozom. Egy lény elé vittek, aki nevetett rajtam. A nyelve villás volt, mint egy gyíké. Ezt onnan tudom, hogy megnyalta az arcom. Szinte félájult voltam a rémülettől. Beszélt is hozzám...
A barlangban egy férfit láttam bolyongani tébolyult tekintettel. A fal mélyedésében pedig egy nőt az üreghez láncolva. A tekintette szinte megbénított. Üres és reménytelen volt.
Hirtelen felébredtem.
A második álmom ugyanígy kezdődött. Éreztem, hogy megragadnak és mozdulni sem tudok. És azt is éreztem, hogy ha most magával visz, nem térek többé vissza.
Ekkor hirtelen két fehér ruhás alak jelent meg. Úgy tűnt, mintha a falban állnának, vagy lebegnének. A fal láthatatlanná vált.
Eszembe jutottak a történetek a jelenésekről. Sokan osztották meg tapasztalataikat, hogy szentek, angyalok jelentek meg álmukban. Azt is elmondták, hogy ilyenkor határtalan nyugalmat és békességet, szeretetet éreztek. Le is festették látomásaikat. Köntösben, mezítláb stb.
Az tűnt fel először, hogy ezek ketten vannak. És egyik sem mezítáb. A ruházatuk olyan, mint a Holdat "megjárt" űrhajósoké. Csizmában voltak, és fejükön is volt sisak, de az üveg rajta koromfekete. Nem lehetett látni az arcukat. És a hátukon sem volt a táska.
Ami az érzelmeket illeti, teljesen közönyösek voltak. Mintha egy feladatot teljesítettek volna.
Kiemeltek a fogvatartóm karjai közül, de úgy, hogy hozzám sem értek. Mégis azt éreztem, hogy fogják a kezem és húznak. Felemelkedtem az ágyról, úgy hogy egyik kezemmel sem támaszkodtam meg. És felébredtem.
Életemben nem féltem ennyire.
Azt még fontosnak találom leírni, hogy amíg tartott az alvásparalízises időszak, folyamatosan recsegtek-ropogtak a bútoraim. Télen-nyáron. Az is megtörtént, hogy felém közeledett a hang. Előbb megroppant az ablak, majd az íróasztal, végül az ágy, amelyen ültem. Persze, ijedten ugrottam ki az ágyból.
Az utolsó alvásparalízis után mindez megszűnt.
Megkezdődött a technológiai zaklatás következő szakasza. Amikor már azt akarták, hogy tudjam.
Az első jelek különböző akusztikai jelenségek voltak. Hangot képesek irányítani fókuszáltan bárhová. Bármilyen hangot.
Majd tudomásomra adták, hogy mesterségesen okozták a különös álmaimat. Ezt szintén mesterséges álommal csinálták. Délután kényszerített alvás közben hirtelen zenét hallottam. Nyilvánvaló volt, hogy tényleg szól a zene valahol. (Mellesleg, hihetetlenül ócska zene.) Majd vetkőzésre kényszerítettek... Erről többet nem írok.
Arra ébredtem, hogy valami robbant a szobámban. Mintha az ablakot robbantották volna be. Eszembe jutott, hogy régebben a hadi repülők, rakéták esetében volt ilyen robaj, amikor áttörték a hangsebességet. Ahhoz hasonlított.
Ekkor már tudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése